Újabb The Vampire Diaries rész, újabb ihlet, újabb írás. A Delena fanok nem igazán lesznek oda érte, de ez így van a részben, szerintem. Vagyis, ahogy bennem megszületik az érzés az egészről. S ezt írom le. Ezek után, most már biztos, hogy lesz Elena változat is. Egyszerűen igényli. Mert Stefan részéről nem tudom leírni ezen gondolataimat. S le akarom írni, egyszerűen csak le kell. Kíváncsi lennék a véleményetekre, szóval hajrá, osszátok meg velem. Jól jönne egy kis visszajelzés. Azért a Delena fanok ne szúrjanak le, ha lehet. :P 

Menjetek tovább, hogy elolvashassátok :P

Tévedtem. Mindenben tévedtem. Vagyis csak majdnem mindenben. Elena, Elena megváltozott. Erősebb lett, minden tekintetben. S azzal, hogy elmondta…, hogy elmondta a csókot… Damonnal. A fenébe is, nem hittem, hogy ennyire fog fájni. Pedig ezt akartam, vagyis hittem, hogy akarom. El akartam taszítani Elenát, mert nem érdemlem meg őt. Azt hittem, hogyha Damonnal lesz, akkor boldog lesz, de amikor elmondta… mikor elmondta a csókot, láttam az arcán, egyszerűen csak láttam az arcát, hogy ez nem az, amit hittem. Elmondta, tehát még számítok. Tényleg. Jobban, mint valaha is reméltem volna. Bűntudat. Nem kellene, hogy az legyen neki, még ha azt is hiszi, hogy érez valamit irántam. De ha tényleg így lenne? Vagy csak megint hitegetem magam? S ha tévedek? Ha mindezek után, mégis… szeretne? Nem lett volna szabad még jobban bűntudatot keltenem benne. De nem megy, fáj, jobban, mint valaha is gondoltam. Tudtam, hogy Damon szereti. Megváltozott miatta. S hiába tagadom, tisztelem ezért, de… mégis, várnia kellett volna. Tudnia kellett volna, hogy még nem jött el az ideje. Tévedtem. A Klaus iránti gyűlölet tényleg elvakított. Damon, nem léphet a helyembe. Elena jobb nála. Mindkettőnknél jobb. Ahogy erősebbé vált, megmutatta, hogy nincs ránk szüksége. Nekünk van rá. Azt hittem, talán Damon megérdemli, de… Ah… Ez nem megy. Életemben talán először fogalmam sincs hogyan tovább. Bármennyire is fáj a gondolat, bármennyire is hittem, hogy ezt akarom, nem tudom megtenni. Minden lépéssel, ahogy eltaszítom őt, csak Damon karjai közé terelem. De megérdemli a jogot, jogot, hogy válasszon. Önző vagyok. Önzőbb, mint valaha. Ha engem akar, talán meg kéne adnom neki a lehetőséget. A fenébe is. El kéne felejtenie minket örökre. Tönkre tesszük. Ha nem is mi rángattuk bele ebbe az őrült életbe, nem tesszük számára könnyebbé. A féltés, a szerelmünk iránta csak tönkre teszi. S nem csak az ő életét. Neki is el kellett volna mennie. Megigézni, és hagyni, hogy elmenjen és normális életet élhessen. Jobb nálunk, jobbat érdemel, mint amit mi valaha is adhatunk neki. A baj csak az, hogy hiába minden. Hiába próbálom eltaszítni, ez sem segít. Hiába gyűlöl, ha közben szeret is. Hiába kedveli Damont, ha közben velem is foglalkozik. Az érzéseimmel. Hiába akarunk neki jobbat, ha Ő nem akarja. Mit tegyek? Várjak? Lépjek? Amit visoznt meg kellett tennem, megtettem. Bocsánatot kértem, az összes közül a legrosszabb tettemért. Aljas húzás volt tőlem, amit már nem tehetek jobbá. Damon pedig… meg kellett tennem. Ezzel tartoztam magamnak, és Elena iránti érzéseimnek. Nem volt joga hozzá, még nem. Ez az egész őrület. Ez az érzés felemészt. Katherine azt akarta, hogy érezzek, hogy tudjak gyűlölni eléggé a tervhez. De az érzéseim Elena iránt, csak még jobban felerősödnek, és ez nem segít, tönkre tesz. Mit tegyek? Mit kéne tennem? Nem tudom.